Kick-box Utánpótlás Európa-bajnokság – Sikeres magyar és ZMKBA szereplés

A macedóniai kontinensviadalon 37 ország közel 1500 sportolója indult három korosztályban és hat szabályrendszerben, Magyarországot 105 versenyző képviselte. Az Utánpótlás Európa-bajnokság egy hete alatt, Szkopjéban a magyar csapat összesen 72 érmet nyert, ebből a ZMKBA 5 versenyzője 1 arany és 2 bronzérmet szerzett. A magyar utánpótlás válogatott ezzel sporttörténelmet írt, minden idők legeredményesebb utánpótlás csapataként az országok közötti összesített versenyben, az éremtáblázaton 2. lett. 

Az egész nyáron át tartó felkészülés sok lemondást, kitartást kívánt meg a versenyzőktől. Míg osztálytársaik, barátjaik számára a nyár pihenést, kikapcsolódást ígért, a válogatott tagok napi két edzéssel, a nyári pihenést feláldozva vetették bele magukat idei évük legnagyobb kalandjába, az Európa-bajnoki felkészülésbe. Az együtt töltött edzések, edzőtáboroknak köszönhetően technikai tudásuk csiszolása, erőnlétük fejlesztése mellett egységes csapattá kovácsolódtak, új, az egész országon átívelő barátságokat kötöttek, új élményekkel gazdagodtak.

kickboxebmagyarok

Az elmúlt egy hétben, a korosztályos válogatott minden tagja tatamira lépett és bebizonyította, hogy a felkészülés nem volt hiábavaló. Akármelyik meccset is követtük figyelemmel, akármi lett is a végkimenetele, elszánt, magabiztos, becsületes, utolsó percig küzdő versenyzőket és hangos szurkolótábort láthattunk.

A Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia 5 versenyzője összesen 8 kvalifikációt szerzett, melyből hármat sikerült éremre váltani.

21270963_903157796489609_1478565636641323800_n

 

Perlei Anna sikeres kvalifikációjának köszönhetően élete első Európa-Bajnokságán két szabályrendszerben is tatamira léphetett Junior -60 kg-ban. A válogatottal eltöltött nyári időszaknak köszönhetően nagyon sokat fejlődött, azonban az erős mezőnyben egyelőre nem bizonyult elégnek a továbbjutáshoz. Mindkét szabályrendszerben rutinosabb ellenféllel került szembe rögtön az első körben, Annát light-contactban egy cseh, míg kick-lighton egy lengyel ellenfél búcsúztatta a 8 között.

Laczkovics Botond light-contact szabályrendszerben Cadet II -57 kg-ban kvalifikálta magát a megmérettetésére. Boti, Annához hasonlóan szintén új tagja az utánpótlás csapatnak, akinek az egyik legnépszerűbb fiú Cadet II-es súlyban tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolga. A kategóriába 20 nevezés érkezett, ahol a sorsolási tábla alapján kiemelve (bemérkőzést elkerülve) görög-ír meccs győztesével kezdett. A point-fighingos stílust képviselő ír versenyző rutinosabbnak bizonyult, és bár Boti mindent megtett, az utolsó percig fegyelmezetten küzdött és próbálta megfordítani a mérkőzést, a továbbjutás ezúttal neki sem sikerült, a 8 között búcsúzott.

Legenyei-Pintér Noel Cadet II +69 kg-ban light-contactban és kick-lightban szerzett magyar bajnoki címének köszönhetően két szabályrendszerben küzdött. A dupla nevezés önmagában is komoly terhet ró a versenyzőkre, hiszen kétszer annyi meccsen kell helytállni, azonban nagyon sok múlik azon, hogy mennyi szünet van a meccsek között, ami abszolút az edzők és versenyzőkön kívül álló, nem befolyásolható tényező. Első nap Noel egy nála két fejjel magasabb, fizikálisan erősebb montenegrói fiú ellen aratott egyértelmű győzelmet kick-lighton, amivel a legjobb 8 közé jutott. Tudtuk, hogy így másnap mindkét szabályrendszerben tatamira kell állnia, azonban arra nem számítottunk, hogy egyik pástról a másikra kell szaladnia, annyira szorosan követi majd egymást a két mérkőzés. Az első mérkőzésén őt is ír ellenfél várta, aki komoly előnyre tett szert majd nyerte meg a meccset. A következő 2*2 percet pihenés nélkül kezdte meg kick-lighton egy verhető lengyel ellenféllel, azonban a light-contactban vívott végletekig kitartó küzdelem annyi erőt kivett belőle, hogy nem tudta saját formáját hozni, így sajnos ezúttal érem nélkül kellett távoznia.

Debre Bence rutinos versenyző, az elmúlt három évben 2 Világbajnokságon és 1 Európa-bajnokságon képviselte sikerrel egyesületünket a Cadet II-es korosztályban. Az idei évben Bence korosztályt váltott, de első féléves teljesítménye alapján egy percig sem volt kérdés, hogy Junior -63 kg-ban is válogatott kerettag lesz és így is lett. 15 nevezéssel ebben a kategóriában is hosszú út vezetett a dobogóig. Első körben egy technikás lengyel ellenféllel lépett túl ellentmondást nem tűrően, majd egy izraeli ellenfél várta. Bence menetről-menetre “olvasott” ellenfeléből és tudatosan épített fel bunyóját, ami egyértelmű utat jelentett a legjobb 4 közé. A döntőbe jutásért Finlay Heeson angol versenyző várta, aki ebben az évben a kor-és súlycsoport legerősebb versenyzőjének bizonyult. Fizikai erőfölényét és kimagasló lábtechnikáját kihasználva megállította Bence támadásait, 3:0-ás pontozással jutott a döntőbe, amit szintén sikeresen abszolvált a másik magyar fiú Szász Krisztoferrel szemben. Bence korábban szerzett Cadet II-es Európa-bajnoki címe mellé, ezúttal már Junior korosztályban kick-light -63 kg-ban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett!

debrebence_zmkba_európabajnokibronzerem_2017

 

Pallag Csenge Cadett II -60 kg-ban Annához és Noelhez hasonlóan magyar bajnoki szereplésének köszönhetően két kategóriában kvalifikálta magát. Light-contactban 8-as tábláról egy horvát ellen kezdett, míg kick-light kategóriában bemérkőzőként 16-os tábláról egy lengyel ellen kezdett és mindkettőt sikeresen tudta magáénak. Kick-lighton 15 pontos különbséggel az első menetben technikai KO-val zárta a mérkőzést, így jutott a legjobb 8 közé, majd másnap egy macedón ellenfelet győzőtt le ellentmondást nem tűrően. Eközben light-contactban 2.körös angol ellenfele erősebbnek bizonyult, így egy győztes, egy vesztes meccsel Csenge light-contactban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett!

pallagcsenge_zmkba_europabajnok_arany_bronz

A menetelés azonban nem állt meg, a bronzérem további lendületet adott Csengének és még aznap egyértelmű 3:0-ás győzelmet aratott hasonló magasságú, technikás olasz ellenfelével szemben és jutott döntőbe, ahol horvát ellenfél várta. A tét továbbra sem látszódott Csenge teljesítményén, a pénteki döntőben a mérkőzés első percétől kezdődően magához ragadta a kezdeményezést, nyomást gyakorolt a horvátra, aki a második menet végére teljesen összetört. Csenge 2017-ben kick-light -60 kg-ban nem talált legyőzőre, egyértelmű győzelmet aratva megszerezte élete első Európa-Bajnoki címét és a dobogó legfelső fokára állhatott!

pallagcsenge_zmkba_europabajnok_aranyerem_bronzerem

 

Minden versenyzőknek köszönjük az egész féléves befektetett munkát, nagy dolgokat vittek véghez!
NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK RÁJUK!!!

 

zmkba_csapat_európabajnoksag2017