Kick-Box Suli

KickboxSuli_csak oroszlán_szürke_kek fejpanttal másolata

 

Iskolás kick-box edzések
7-14 év közötti lányoknak és fiúknak

 

DSC_7254

 

 

Vajon miért van az, hogy a legtöbb szülő szívesen választ küzdősportot gyermeke számára már a sportpályafutás legelején?

 

Tapasztalatink alapján elsősorban azért mert az évek során – a TV-ben vagy élőben látott meccsek, hallott riportok, ismert filmeknek köszönhetően – kialakult bennünk egy kép arról, hogy a küzdősportolók jellemzően olyan értékeket képviselnek, mint erő, bátorság, tisztesség, magabiztosság, tisztelet, küzdőképesség és felelősségvállalás.

Olyan értékek, amik pozitív képet adnak az emberek személyiségéről, egy olyan képet, amit magunkról is szeretnénk hinni, de ami a legfontosabb, olyan képet, amivel szeretnénk gyermekeinket is felruházni, hogy az élet minden területén sikeresen helyt állhassanak..

.

A Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia (ZMKBA)  iskolás kick-box edzésein a gyerekek fejlődését tartjuk szem előtt.

 

Sporttudományosan felépített, pedagógiailag megalapozott edzésprogramunk segítségével tanítványaink:

  • megtanulják az alaptechnikákat, fejlődik az állóképességük
  • mozgásuk gyors és dinamikus lesz
  • fejlődnek a koncentrálásban, kitartásban, a felelősségvállalásban
  • rendelkezni fognak olyan reálisan elérhető rövid-és középtávú célokkal, melyek sikeres teljesítése növeli igényszintjüket, fejlődésre ösztönzik, így fokozzák teljesítményüket

 

Büszkék vagyunk arra, hogy versenyzőink hazai- és nemzetközi versenyeken egyaránt sikerrel szerepelnek.

 

Nézd meg Debre Bence történetét, aki 9 évvel ezelőtt választotta a Kick-Box Suli edzéseit és mára Magyarország legeredményesebb magyar utánpótlás korú versenyzői közé tartozik.

 

Bence kép (Másolás)

Bence, a Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia iskolás kick-box edzés keretében kezdte pályafutását, majd az edzések mellett kipróbálta magát kisebb-nagyobb versenyeken is. Az elért eredmények fokozták a sport iránti szenvedélyét, így mikor elérte a megfelelő korhatárt nagyobb versenyekre is kvalifikálta magát.

 

Az áldozatos munka megtette a hatását. 13 évesen világbajnoki bronzérmet szerzett utánpótlás korosztályban, ezt követően 14 évesen Utánpótlás Európa Bajnok lett. 15 évesen az edzés már a mindennapjai része és tovább folytatja sikeres pályafutását. 2016-ban Írország fővárosában Dublinban Világbajnoki címet szerzett az utánpótlás korosztálynak rendezett világbajnokságon. 2017-ben korcsoportot váltott és a junior korosztályban is letette a névjegyét, ezúttal Európa-bajnoki bronzérmet szerzett kick-light szabályrendszerben.

 

Nagyon szeretem a kick-boxot, mint küzdőstílust. Az edzéseket azért, mert változatosak. De legjobban a közösséget szeretem. A Világbajnoki aranyérmemre vagyok a legbüszkébb. Leírhatatlanul jó érzés volt a dobogó tetején állni.”

 

Mit szólnál, ha észrevennéd, hogy a Te gyermeked is egyre magabiztosabbá, céltudatosabbá válik, miközben egyre könnyebben megtalálja a hangot a kortársaival az online világon kívül is?

 

Nem kell mást tenned, mint megadni a lehetőséget, hogy kipróbálja magát. Ha megtetszik neki ez a mozgásforma és hosszú távon is a csapat része lesz, időről-időre észre fogod venni azokat az apró pozitív változásokat, amiket sikerélmények és a közösség adnak neki.  

Amikor pedig eljön egy olyan pillanat, amikor teljesül az általa kitűzött cél – legyen az egy övfokozat megszerzése, győztes meccs vagy egy verseny mikor a dobogóra szólítják-: 

  • büszke lesz magára, amiért kitartott és eljutott idáig
  • hálás lesz Neked azért, hogy megmutattad neki ezt a sportot, mint lehetőség és támogattad a felkészülésben
  • újra-és újra át akarja majd élni a siker pillanatát, amiért minden egyes vizsga vagy verseny alkalmával ugyanolyan alázattal és bátorsággal küzd majd

 

slideshare kickboxsuli

 

Iskolás kick-box csoportunkat elsősorban akkor ajánljuk Nektek, ha:

 

  • lány vagy fiú gyermeked 7 – 14 év között van
  • most választotok sportot először vagy kipróbálnátok egy újat
  • olyan küzdősportot kerestek, ahol versenyzési lehetőség is van
  • gyermeked felemészthetetlen energiatartalékokkal rendelkezik
  • szeretnéd, hogy gyermeked is megismerje a sikerorientált gondolkodásmódot, mely később a személyisége részévé válhat

.

Az egyik csapattagunk édesanyja, Georgina véleménye a kick-boxról és az iskolás kick-box csoportról:

 

”Másfél éve kezdte kisfiam az iskolát, és hát nem éppen a “sarokban ülő” típus, így többször keveredett verekedésbe. Egyik nap azzal jött oda hozzám, hogy írassam be boxolni, mert szeretné magát a nagyobbakkal szemben is megvédeni. Utánanéztem a lehetőségeknek, ekkor találtam rá az interneten egy másik küzdősportra, a kick-boxra, és így a Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia iskolás kick-box csoportjára. Kisfiam azonnal magáénak érezte a helyet és a sportot. Azóta is rajong mindezért, és ha egy edzést ki kell hagyni, azt nehezen viseli, még ha beteg is. Ami nekem, mint szülőnek nagyon szimpatikus, ahogy motiválják a gyerekeket, gondolok itt a vándorkupára, házi bajnokságra illetve a világbajnokságokon részt vett edzőkre. “

 

Hasznos információk az iskolás kick-box csoport edzéseiről:

 

Amit már az első edzésre hozzatok magatokkal:

  • Rövidnadrág vagy melegítőnadrág
  • Póló
  • Innivaló (lehetőség szerint csapvizet vagy szénsavmentes ásványvizet) a megfelelő folyadék utánpótlás érdekében.

.

Edzésidőpontok: hetente kétszer, kedden és csütörtökön

Időbeosztás:

7-11 évesek 16:45 – 18:15 (1,5 óra)

12-14 évesek: 15:00-16:30 (1,5 óra)

.

Helyszín: 1139, Budapest Lomb utca 16. (Nem a GimCity)

Büfé: nincs a helyszínen, innivalóval, csokival készüljetek előre, ha szükséges..

Megközelíthetőség:

  • tömegközlekedés: bármilyen Árpád híd pesti hídfőjénél megállóval rendelkező járművel, az árpád hídtól gyalog 3 perc alatt elérhető a terem
  • autóval: Masped irodaház – Lomb utca 16. szám alatt

 

Parkolási lehetőség:

  • az udvarba nem lehet parkolni (itt csak a GimCity vendégei parkolhatnak)
  • környékbeli utcákban 18:00-tól ingyenes, de előtte fizetős!

 

Utcakép a helyszínről:

lomb utca 1 lomb utca 2

 

Be kell jönni a Masped udvarba (1.kép) majd azt követően a kék kapun át kell jönni (2.kép), majd rögtön az első ajtó jobbra.

 

Regisztráld gyermeked az iskolás kick-box csoport harcosai közé és visszajelzésünket követően gyertek el  ingyenes próbaedzésünkre!

 

Az edzésmunkáról:

Ki tartja az edzést?

Az edzéseket Hirsch Viktor, Zrínyi Miklós, VI. danos mesteredző keze alatt nevelkedett edzőnk tartja.

“Gyermekkorom óta a kick-box az életem része és még ma is aktívan űzöm. Több, mint 20 éves versenyzői múltam alatt sokszor állhattam a dobogó tetején, de a legnagyobb büszkeséggel az alábbi eredményeimre tekintek vissza:

  • Hétszeres felnőtt magyar bajnok
  • Junior Világbajnok
  • Felnőtt Világbajnoki(2x) és Európa-bajnoki(2x) ezüstérmes
  • 10 Világkupa győzelem
  • Komárom-Esztergom Megye Legjobb sportolója – három alkalommal

2010 óta vezetek csoportos és egyéni edzéseket, több helyszínen, minden korosztálynak, hobbi és versenyzői szinten is. Büszke vagyok arra, hogy saját nevelésű tanítványaim már nem csak hazai megmérettetéseken, de utánpótlás világversenyeken is sikerrel szerepelnek. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek és persze a felnőttek is az edzések során élvezzék az ott eltöltött időt, megismerjék a sport jótékony hatásait, valamint a versenyzés önkéntes döntés és ne kötelezettség legyen.”

Hányan vagyunk? Milyen korosztály? Milyen szinten?

Iskolás csoportjainknak két részre bontva zajlanak az edzések. A kisebbek (7-10 évesek) csoportjában jelenleg 18 kis harcos látogatja az edzéseket. A nagyobbak (11-14 évesek), 10 fő együtt készülnek a nemzetközi szinten is versenyző tanítványainkkal, akik segítik a csoportba való beilleszkedésüket, megmutatják nekik azokat a finom mozdulatokat is, mellyel a technikákat tökéletesen elsajátíthatják.

Milyen edzésrendszer?

A felmenő rendszernek köszönhetően a 10-11 év körüli gyermekeknél célként jelenik meg a “nagyok csoportjába” való felkerülés, amiért edzésről edzésre keményen kell dolgozniuk. A fiatalabbaknál minden alkalommal teljesíteni kell a játékért, a szórakozásért és az általuk választott “kedvenc feladatok” végrehajtásáért.

Milyen gyakorlatokra lehet számítani?

      • Bemelegítés és nyújtás: az izmok és ízületek intenzívebb terhelésre történő
        felkészítéséhez.
      • Készség- és mozgáskoordináció fejlesztés: játékos formában különböző futó, ugró, kúszó, mászó mozgáselemekkel.
      • Technika és küzdelemszimmetrikus terhelés mentén a sportág elemeinek elsajátítása és begyakorlása.
      • Erősítés és gyorsaság fejlesztés: törzsizomfejlesztő gyakorlatok a szükséges állóképesség és gyorsaság megszerzéséhez.

 

 

Edzéseink képekben:

 

 

 

 

Áraink:

A havi befizetés mellett alkalmi fizetésre is lehetőséget biztosítunk, így mindaddig ameddig nem vagytok biztosak a folytatásban, nem kell elköteleznetek magatokat, az ingyenes próbaedzés után sem. Minden hónap elején eldöntheted, hogy melyiket fizetési típust választod!

 

zöld bérletHavi bérlet: 8000 Ft/fő, ezt akkor válaszd:

      • ha megtetszett a sport és gyermeked eldöntötte, hogy szeretné jobban megismerni a kick- box sportot
      • rendszeresen tervez részt venni az edzéseken és legalább heti 2 edzést  vállalni tudjátok az adott hónapban

 

zöld óránkéntAlkalmi jegy: 1500 Ft/fő, ezt akkor válaszd:

      • ha gyermekednek tetszett az ingyenes próbaedzés, de még további tapasztalatokra van szüksége az elköteleződéshez
      • ha gyermeked több sportot végez párhuzamosan és csak heti 1 alkalommal tud részt venni a kickbox edzésen
      • ha munkabeosztásod miatt egy hónapra előre kiszámíthatatlan, hogy mikor tudod biztosan elhozni gyermeked edzésre

 

zöld bónuszBónuszok:

      • Testvérek jelentkezése esetén fejenként 1000 Ft kedvezményt biztosítunk a havi bérletből!
      • Az kisebb iskolások számára a havi tagdíj heti 2 edzést foglal magában, de kortól és tudásszinttől függően lehetőséget biztosítunk akár heti 5 edzésre változatlan ár mellett.


 

Jelentkezés:

      • Töltsd ki az oldal jobb oldalán (mobilnézet esetén a lent található) “Regisztráció” űrlapot, és kattints a “Küldés” gombra!
      • Ezután kapni fogsz egy e-mailt, amiben részletesen leírjuk az edzésidőpontokat, helyszínt, szükséges ruházatot, megválaszoljuk az esetleges kérdéseket, minden mást pedig egyeztetünk személyesen, ha a próbaedzés elnyerte tetszéseteket.

 

 

Regisztráld gyermeked az iskolás kick-box csoport harcosai közé és visszajelzésünket követően gyertek el  ingyenes próbaedzésünkre!